Félek. Nagyon. Nem akarom ezt. Olyan rossz érzés. Múlik. Nála biztosan múlik. Érzem. Lehet ő még nem is érzi de én igen. Olyan feszült, tüskés máshogy ér hozzám és kevesebbszer csókol meg. Sírtam. Hétvégén sokszor elkapott csak úgy némán  könnyeztem. Nem vette észre egyszer sem. Nem is baj. Ő nem érzi át milyen kudarc ez nekem. Pedig az és bármit lát rajtam hogy ez nekem rossz, nem megnyugtat hanem mondja hogy haggyam abba vagy hazamegy. Sosem erősíti meg, mindig csak kitér a válasz elől. Ilyenkor azt szeretném hogy átöleljen megsimogassa az arcom és mondja hogy megoldjuk és hogy mellettem marad és így is kellek. De nem így van. Félek, hogy megunja és itthagy... Ha én nem vagyok így jó akkor majd talál mást aki így is jó lesz. És ez most fáj. Nagyon. :( Szeretném hogy minden olyan legyen mint volt. Nagyon szeretném.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.